A pilóták szerint ezt az 5 tanácsot kellene megfogadniuk az utasoknak
Legalábbis illene.
A legtöbben tisztában vannak az alapvető etikettel, akik utaztak már repülőn életükben. Tudják például, hogy utazás közben nem illik hangosan zenét hallgatni vagy a a lábunkat az előttünk ülő karfájára feldobni. Néhány esetben viszont nem mindenkinek egyértelmű, mit illik és mit nem. A pilóták 5 tanácsot osztottak meg, amiket érdemes lenne megfogadnunk.
1. Ne sétáljunk cipő nélkül a mosdóba
Giphy„Sok utas érthető módon a repülőgépes utazás időtartamára kényelmi okokból leveszi a cipőjét, ám véleményem szerint sosem szabadna lábbelik nélkül a mosdóba indulni” – mondja Stefán Dór Arnarsson, az izlandi PLAY létgitársaság pilótája a New York Postnak.
Amellett, hogy a repülőgép folyosóján zokniban sétálni olyan, mintha az utcán is ezt tennénk, a mellékhelyiségekben akár víztócsákba is beleléphetünk – vizes zoknikat viselni pedig nem olyan jó dolog.
2. Ne siessünk a felállással
Nem véletlenül hangsúlyozzák a légiutas-kísérők a bemondókon keresztül, hogy amíg a jelzés világít, addig ne csatoljuk ki a biztonsági öveket. Sok utas viszont már azelőtt felugrik például, mielőtt a gép landolás után beért volna a megfelelő kapuhoz. Ez igencsak veszélyes lehet: egy hirtelen fékezést követően bárki eleshet, megsebezheti magát, nem beszélve arról, hogy egy csomag is bármikor a fejünkön landolhat.
És azt tudtad, hogy Nem udvariasságból köszöntenek a stewardessek a repülőn – sokkal komolyabb oka van?
3. Ne pánikoljunk turbulencia esetén
Giphy„A turbulencia sokkal nagyobb dolognak tűnhet, mint amekkora valójában: a repülőgépek fel vannak készülve az esetleges rázkódásra, így semmi bántódás nem éri az utasokat”
– mondja Jeanie Carter, a Wheels Up magánpilótája.
Ilyenkor az övek becsatolásával tesszük a legjobbat magunknak, illetve ha hallgatunk a légi személyzet utasításaira.
„Olyan ez, mint a hajók esetében: míg azokat a hullámok mozgatják, addig a repülőgépet hullámok helyett a láthatatlan turbulencia”
– teszi hozzá Carter.
4. Ne tegyük mindkét táskánkat a csomagtérbe
Az etikett azt diktálja, hogy figyeljünk a körülöttünk lévő emberekre is, ez az íratlan szabály pedig akkor is érvényes, amikor a fedélzeten pakolunk. Bár kényelmes döntés lehet minden holminkat besűríteni a fejünk felett lévő csomagtárolóba, hivatalosan csak egy bőröndnek elegendő hely jár mindenki számára. Tehát igyekezzünk ne elfoglalni mások elől a helyet, hanem a második, esetleg kisebb táskánkat rakjuk az ülés alá.
A Boeing egyes gépei nemrég a figyelem középpontjába kerültek: Mi van a Boeing 737 Max 9-esekkel, és hogyan nézheted meg, milyen géppel repülsz?
5. Húzzuk fel a sötétítőt, amikor arra kérnek
Fotó: Erwan Hesry / Unsplash
Fel- és leszálláskor biztonsági okok miatt fel kell húzni az ablakon található sötétítőket. Egyrészt, ha bármilyen vészhelyzet történne ilyenkor, akkor az utasok szeme a földhöz közelítve már hozzá lesz szokva a fényhez, illetve a sötétséghez, így gyorsabban tudnak reagálni.
Másrészt, ha még a levegőben történne valamilyen probléma a gép oldalán, akkor a légiutas-kísérők felhúzott sötétítők mellett ki tudnak látni az ablakokon. Amennyiben evakuálni kellene az utasokat, a személyzet ezeken keresztül nézve tudja megállapítani, hogy a gép melyik oldala biztonságosabb erre a célra.
Nyitókép: Unsplash
- Az easyJet pilótája szerint ezek a legtrükkösebb európai repülőterek a leszálláskor ›
- Odavan a TikTok a magyar pilótanő csatornájáért ›
- A férfiak fele azt gondolja, hogy képes landolni egy utasszállítóval – a szakértők vitatkoznak ›
- Az 5 másodperces biztonsági trükk, ami a pilóták szerint életet menthet ›
- Egy pilóta szerint ezek a legveszélyesebb időjárási jelenségek ›