2024-04-10
Az új holdjárónak ugyanolyan akkumulátora lesz, mint napjaink e-autóinak
Az Amerikai Űrügynökség közlése szerint akár 4,25 milliárd eurónak megfelelő összeget sem sajnálnak odaadni azoknak a külső csoportoknak, akik a következő – Artemis-programra tervezett – holdjáró fejlesztésében vesznek részt. Ezt a hatalmas pénzt három vállalat, az Intuitive Machines, a Venturi Astrolab és a Lunar Outpost között osztják fel. Ez utóbbi vezeti a Lunar Dawn-csapatot, amely több techvállalat mellett a híres detroiti autógyárból, a General Motorsból áll.
A csoport egy olyan jármű megépítésére összpontosít, amely lehetővé teszi az Artemis űrhajósai számára, hogy biztonságosan navigáljanak a Hold felszínén, továbbá kísérleteket végezzenek, és előkészítsék a Holdat egy jövőbeli emberi Mars-küldetésekre, olvasható a nemrég kiadott sajtóközleményben.
Ez is érdekelhet: Jövőre beszáll az elektromos autók gyártásába a Ferrari – egy különlegességgel
Fotó: Shutterstock
A jármű átkonfigurálható rakodótérrel és robotkarral fog rendelkezni, szélsőséges hőmérsékleten is működni fog, és autonóm navigációval is el lesz látva, így emberrel vagy ember nélkül ugyancsak képes lesz funkcionálni.
A Lunar Outpost minden egyes tagja fontos szerepet játszik a projekt létrehozásában. A Robb Report értesülései szerint a General Motors a holdjármű energiaforrásának biztosításán túl az alváz és a felfüggesztés tervezéséhez is hozzájárul.
Van mit javítani még rajtuk! Csalódást keltő eredményt értek el az önvezető autók egy új teszten
Előbbi kapcsán pedig valószínű, hogy a már kifejlesztett és jelenlegi villanyautóknál bevált akkumulátorokat fogja alkalmazni a cég.
Fotó: Shutterstock
Mindhárom megbízott csoport várhatóan a következő egy évben finomítja koncepcióját, mielőtt bemutatja azt a NASA-nak. Nem világos ugyanakkor, hogy a folyamat mennyi időt vesz igénybe ezen túl, de