A legszebb Loire-menti kastélyok – 1. rész A legszebb Loire-menti kastélyok – 1. rész
Fotó: Shutterstock

2022-05-28

A legszebb Loire-menti kastélyok – 1. rész

A Loire Franciaország leghosszabb folyója, több mint 1000 kilométeren át kanyarog egy páratlanul szép természeti környezetben. A múltban a francia nemesek előszeretettel építtettek maguknak nyári rezidenciákat a folyó mentén fekvő városokban. Napjainkig több mint nyolcvan kastély maradt fenn – egy részük jelenleg magántulajdonban van, több kastélyt azonban a nagyközönség számára is megnyitottak. Ezek olyan vonzó turisztikai értéket képviselnek, hogy egy valamirevaló utazási iroda kínálatából a Loire-menti kastélyok semmiképpen sem hiányozhatnak.

Blois

A Blois kastélyáról már az a tény is sokat elárul, hogy több francia király vidéki rezidenciájául választotta. A 13. és a 17. század között épült kastély épületegyüttese egy központi udvart vesz körül, kívülről pedig ritka domborművek és szobrok díszítik. Bár a francia forradalom idején kifosztották, és a teljes pusztulás fenyegette, azonban a 19. század közepén szerencsére felkerült a nemzeti jelentőségű műemlékek listájára, és teljesen helyreállították. A Loire mentén ez az egyik legnagyobb kastély, melyben több mint 500 különböző helyiség található, melyekből 100 hálószoba. Közülük a legérdekesebb Medici Katalin francia királyné szobája, mely 237 faragott fatáblájával és 4 titkos szekrényével a kastély ékköve. A szoba eredeti faburkolata egész Franciaországban egyedülállónak számít.

Fotó: INTREEGUE Photography / Shutterstock

Amboise

Amboise a Loire-mente egyik legfontosabb kulturális és történelmi központja, kastélya pedig a Valois-házi királyok kedvelt rezidenciája volt. A város feletti sziklán álló kastély egy középkori vár alapjaira épült. Az erődítményen az első nagyobb átalakítást VII. Károly végeztette el, aki a százéves háború idején szerezte meg, és udvartartásával ide is költözött. 1490-től VIII. Károly jelentősen kibővítette a parkot, és újjáépítette a régi várfalakat és épületeket. A modern lakhelyre vágyó uralkodó maga felügyelte az építkezést, és az olasz Pacello da Merciogliano kertépítészt bízta meg Franciaország első reneszánsz parkjának létrehozásával. A gazdagon bútorozott gótikus és reneszánsz lakosztályok büszkén hirdetik a Valois-királyok kifinomult ízlését. A reneszánsz idején számos kiemelkedő művész vendégeskedett a kastélyban, a leghíresebb közülük Leonardo da Vinci, aki I. Ferenc meghívására 1516-ban érkezett Amboise-ba. Három évvel később elhunyt, és kívánságára a kastélyban található Saint-Hubert kápolnában helyezték örök nyugalomra.

Chambord

Chambord hatalmas kastélya egy építészeti remekmű, a francia reneszánsz jelképe. Grandiózusságának és részletgazdag díszítésének köszönhetően az egyik legnépszerűbb kastély Franciaországban – évente 700 ezer látogató keresi fel. Az építkezés megkezdését I. Ferenc rendelte el 1519-ben, ám amikor meghalt, a kastély még csak félkész állapotban volt, és csak több mint 120 évvel később, XIV. Lajos, a Napkirály parancsára fejezték be. A csodásan díszített, tornyos kastély belső terének meghatározó eleme a kettős csigalépcsősor (melyről feltételezik, hogy Leonardo da Vinci tervezte), de a kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik I. Ferenc király szobája, a bútorozott díszlakosztályok, a panorámás teraszok, a barokk franciakertek és a kastélyt körülölelő park is.

Fotó: Shutterstock