2026-09-17
Ezért vonzó az élet a világ legmagasabban fekvő városában
A ritka levegő már önmagában komoly kihívás több ezer méteres magasságokban. Nincs ez máshogy a világ legmagasabb fekvő településén, La Rinconadán sem, amely azonban minden nehezítő körülmény ellenére vonzza az embereket. Ennek oka elsősorban a föld alatt keresendő.
La Rinconada Peru déli részén, nagyjából 5100 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Hogy ezt könnyebb legyen elképzelni: a Mont Blanc 4805 méter magas, vagyis a helyiek a híres alpesi csúcsnál is magasabban töltik a mindennapjaikat.
A környék aranylelőhelyei emberek tízezreit csábították az Andok magasába. A helyi bányászat egyik sajátos formája a cachorreo: a munkások egy ideig fizetés nélkül dolgoznak, majd kapnak egy napot, amikor a kitermelt érc az övék lehet.
A különleges településen sok az egyszerű, hullámlemezből készült épület, a tiszta víz biztosítása, a szennyvíz elvezetése és a hulladék kezelése pedig komoly gondot okoz. A bányászat során használt higany szintén súlyos környezeti terhelést jelent, a térségben végzett vizsgálatok a vizekben, a talajban és az üledékben is kimutattak magas higanyszennyezést.
A magasság közben folyamatosan próbára teszi az emberi szervezetet. A tartós oxigénhiány fokozott vörösvérsejt-termeléshez vezethet, ami növeli a krónikus hegyi betegség kialakulásának kockázatát.
Olvasd ezt is!


