2024-05-11
Ez a világ 10 legveszélyesebb helye, ahová nem látogathatnának el a turisták
„Kígyósziget” – Brazília
A sziget becenevéből már nem nehéz kitalálni, hogy a Brazíliához tartozó területet (hivatalos elnevezése: Ilha da Queimada Grande) azért tilos meglátogatni, mert hemzsegnek rajta a halálos mérgű hüllők. Becslések szerint több mint négyezer mérges arany lándzsakígyó lakik itt, mely a világ egyik legveszélyesebb mérgű kígyójának számít.
Sinabung vulkán – Indoznézia
Sinabung egy jelenleg is aktív vulkán, mely Indonézia északnyugati részén található és utoljára 2021-ben tört ki. A tűzhányó évszázados szunnyadást követően először 2010-ben tört ki, és egyike Indonézia 120 aktív vulkánjának.
Nátron-tó – Tanzánia
A Tanzánia északi részén elterülő Nátron-tó vöröses színe bár gyönyörű látványt nyújt, a tó maga nagyon veszélyes, mivel a vize elképesztően lúgos. Hírnevét arról szerezte, hogy az itt élő állatokat „kővé dermeszti”, ugyanis az elpusztult állatokra rendre kővé dermedt állapotban találnak rá. Érdekes módon a vöröses színt okozó halobaktériumokkal táplálkozó flamingók viszont nagyon is szeretik területét.
Danakil-sivatag – Eritrea
A következő úti cél sem nevezhető ártatlannak: az afrikai Eritreában található Danakil-sivatag a világ egyik legforróbb, legszárazabb és legalacsonyabban fekvő helyszínének számít. A környéken számos sós tó, savas forrás és lávató található – errefelé van például a világ legsósabb tava, a 43 százalékos sótartalommal rendelkező Gaet'ale-tó is.

Bermuda-háromszög
A sokak által ismert titokzatos Bermuda-háromszög felelős több száz hajó eltűnéséért és ezzel a világ egyik legrejtélyesebb szegletének számít. A háromszög három csúcsának Miamit, Puerto Ricót és Bermuda szigetcsoportját tartják.
Death Valley – Egyesült Államok
Nem véletlenül kapta a kaliforniai Death Valley a halál völgye elnevezést: a sivatagos, száraz völgyet az itt tapasztalható, rendkívül magas hőmérséklet után nevezték el, mely tavaly például az 55 Celsius-fokot is elérte.
A Halál völgye – Oroszország
Kamcsatka félszigetén, Oroszországban is létezik egy rossz hírű völgy. A területén rengeteg halott állatot fedeztek fel, ezért annak meglátogatása minden turista számára tiltott. A környező vulkánból kitörő gáz ugyanis a szénszulfid, a hidrogén-szulfid, a szén-dioxid, valamint a kén-dioxid halálos vegyülete.
Madidi Nemzeti Park – Bolívia
A Madidi Nemzeti Park dzsungeles területe bár kívülről szemlélve csodálatos helyszínnek tűnhet, azonban a lombkoronák alatt számtalan mérgező növény és állat él. A közel 20 ezer négyzetkilométeren elterülő parkban sétáló fákkal, hüvelykujj méretű mérgeshangyákkal és húsevő baktériumokkal is találkozhatunk, éppen ezért kerüljük a látogatását.
Bikini-atoll – Marshall-szigetek
Bikini-atollon a Csendes-óceán közepén, Pápua Új-Guineától északkeletre található – a helyiek kitelepítése után – 1946 és 1958 között az Egyesült Államok összesen 23 hidrogén- és atombombát robbantott itt fel. Ennek pedig komoly következményei voltak a sziget környezetére, ugyanis területén emiatt rendkívül magas lett a radioaktivitás. Bár mára már jelentősen csökkent a sugárzás, a helyi növények és az itt élő állatok még mindig nagy kockázatot jelentenek az emberek számára.
Naica kristálybarlang – Mexikó
A Mexikóban található Naica településénél lévő kristálybarlangokat szigorúan tilos turistáknak látogatni, hiszen a magas hőmérséklet (58 Celsius-fok) és a páratartalom eléggé kedvezőtlen az emberi szervezetre nézve.