2024-06-21
Sok a támadás, de az emberek nagyobb veszélyt jelentenek a cápákra
Tavaly hivatalosan 104 cápatámadást rögzítettek világszerte, közülük a legtöbbet az Egyesült Államokban. Az országban 2024-ben már több támadás is történt, nemrég a floridai öbölnél három úszót is cápák támadtak meg, ám egyik sem volt halálos kimenetelű.
Valójában a cápák jobban preferálják a tengeri herkentyűket az embereknél. A Nemzetközi Cápatámadási Archívum (ISAF) adatai szerint 2023-ban összesen 104 cápatámadás történt, ezekből 14 volt halálos kimenetelű, továbbá 69 olyan eset is volt, amit nem az emberek provokáltak ki. Ez egyébként átlagos számú esetnek mondható.
Az ISAF kimutatásából az is látszik, hogy a legtöbb (42%) incidens a szörfösöket és a különböző deszkákat használókat érte, 39 százalék az úszókat, 13 százalék pedig a szabad búvárokat. Mivel a cápák általában alulról támadnak, ez az arány jól szemlélteti, hogy az állatoknak nehéz különbséget tenniük egy szörfös és egy kövérebb fóka között. A legtöbb cápa miután alulról észrevesz egy fókaszerű élőlényt a felszínhez közel, először próbaharapásokat végez annak érdekében, hogy megtudja, milyen lényről van szó.
Éppen ezért a legtöbb támadás nem halálos kimenetelű: amint a cápa beleharap a szörfdeszkába, a fürdőruhába vagy az emberbe, rájön, hogy az nem hal, és tovább is úszik.Ez is érdekelhet: Életveszélyes strandok, ahol jobb, ha csak a parton napozunk@britneycantrell0520 #sharks #panamacitybeachflorida #lagunabeach #baycountyflorida #sharksoftiktok #2024 #sharkattack #CapCut #palazzo ♬ original sound - Britney
A legtöbb támadás az Egyesült Államokban – ezen belül is Floridában – történt: az esetek mintegy fele ide köthető. Ilyen helyzeteket követően a hatóságok általában egy időre lezárják az érintett strandokat, majd az újranyitást követően figyelmeztető táblákat helyeznek ki. Emellett gyakran hajókkal is járják az érintett vízterületet, néhány esetben pedig a hatóságok helikopterrel köröznek a part felett azért, hogy elijesszék a cápákat.
A felelőtlen újságcikkek és bejelentések is veszélyt jelentenek a cápákra: a populáció a legtöbb helyen folyamatosan csökken, a Live Science szerint az emberek évente 80 millió cápát gyilkolnak meg.
A világon nagyjából 300 cápafaj létezik, és mindössze 30 olyan van, amelyről feltételezhető, hogy embert támadott volna meg. Ráadásul annak is elég kevés, a becslések szerint egy a négymillióhoz az esélye, hogy a nyaralás alatt ilyen történik. Ezzel szemben a medúzák például évente 1000 halálesetet okoznak, de a tengeráramlatok is veszélyesebbek ránk nézve, mint a cápák, írja a Matador Network.