2024-12-18
Átadták Svájcban a világ legmeredekebb drótkötélpályáját
Rekorder drótkötélpályát nyitottak meg nemrég a Berni-Alpokban: a völgyben fekvő Stechelberget Mürrennel összekötő szakasz 159,4 százalékos meredekségű, a látványosság közelében ráadásul található egy James Bond-filmben feltűnő étterem is.
A közel 1200 méter hosszú pályán a legelső kocsi december 13-án este, a hivatalos megnyitón indult útjára. December 14-től pedig megkezdte a vonal a menetrendje szerint is az utasok fogadását. Az akár 85 főnek is helyet biztosító kabin teljesen önmüködő; azaz személyzet nélkül, kamerák és érzékelők segítségével közlekedik.
Az utazás mindössze 4 percig tart, amely alatt 775 méter szintkülönbséget tesznek meg a kocsik.
Az attrakció azonban nemcsak a 159,4 százalékos meredeksége miatt lehet vonzó az érdeklődők számára.
Az új felvonó a „Schilthornbahn 20XX” projekt része, amely egy 3 szakaszból álló új útvonal építését foglalja magában, amellyel Stechelbergtől a mostani 32 helyett mindössze 18 perc alatt juthatunk fel a közel 3000 méteren fekvő Schilthornra. Ez az a csodálatos hegycsúcs, ahol az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond-filmből híressé vált Piz Gloria is található.
A 360 fokos kilátást nyújtó étteremből több mint 200 másik hegycsúcsra láthatunk rá. Tiszta idő esetén még Európa legmagasabb pontja, a 4808 méteres Mont Blanc is megcsodálható innen.
Egyelőre azonban várni kell a projekt befejezésére, ugyanis bár az alsó két vona készen áll, a Birg és a Schilthorn közötti utolsó szakasz várhatóan csak 2025 márciusában nyílik meg. A felvonórendszer a tervek szerint 2026 nyarától működhet majd teljes hosszán.
Forrás: Euronews
Olvasd ezt is!