2026-07-22
A látszat csal: egy vagyont kell még rákölteni az egyeurós szicíliai házikókra
Az olasz egyeurós házak története évek óta slágertéma. Elsőre valóban mesébe illőnek hangzik, hogy egy eszpresszó áránál is kevesebbért juthatunk ingatlanhoz valamelyik napsütötte szicíliai faluban. A hirdetések mögött azonban jóval összetettebb rendszer és sokszor komoly felújítási költség áll.
Ben Morris youtuber Sambuca di Siciliába utazott, hogy kiderítse, mit kapunk valójában egy euróért. Egy helyi ingatlanügynök elmondása szerint a programban 1, 2 és 3 eurós indulóárral kínált házak is szerepeltek. Ez azonban többnyire csak a licit kezdete: a magasabb ajánlat nyer, így a végső vételár gyakran 5 ezer euró környékére emelkedik.
A program célja nem pusztán az olcsó ingatlaneladás. Számos olasz kistelepülés évtizedek óta fogyó lakossággal küzd, miközben egyre több ház marad üresen és romlik le. Az önkormányzatok olyan vevőket keresnek, akik vállalják az épületek felújítását, visszaköltöztetik beléjük az életet, és hosszabb távon a helyi gazdaságot is erősítik.

A valódi kiadások nagyságát jól mutatja Meredith Tabbone esete. Ő 5 ezer euróért vásárolt házat Sambucában, később pedig a szomszédos ingatlant is megszerezte. A felújítás teljes költsége végül közel 390 ezer euróra rúgott, vagyis az olcsó vételár után már egészen más léptékű beruházás következett.
Morris ezután Mussomeliben keresett olyan házat, amelyet fix egy euróért, licit nélkül kínáltak. A bejárás gyorsan kijózanító élménnyé vált. Az Express által is idézett videóban úgy fogalmaz, hogy az egyik épület annyira rossz állapotban volt, hogy biztonsági okokból csak az emelet szélein mert közlekedni. A falak, a födém és a teljes szerkezet felújításra szorult, a vevő pedig már azzal is felelősséget vállalt volna, hogy az ingatlan ne omoljon össze.
Olvasd ezt is!


