Messziről kerüljük el ezt a gyönyörű olasz szigetet 2025-ben Messziről kerüljük el ezt a gyönyörű olasz szigetet 2025-ben
Fotó: Shutterstock

2024-11-19

  • Drive
  • Úti cél
  • Messziről kerüljük el ezt a gyönyörű olasz szigetet 2025-ben

Messziről kerüljük el ezt a gyönyörű olasz szigetet 2025-ben

A Fodor's Travel friss katalógusa olyan desztinációkat szedett össze a 2025-ös évre vonatkozóan, ahová mindenképp, illetve ahová semmiképp sem érdemes ellátogatni. Utóbbi felsorolásban szerepel egy igencsak felkapott olasz sziget is.

Ahogy korábban már írtunk róla, 2025 rendkívül mozgalmas év lesz Rómában – köszönhetően a katolikus egyház által tartott szentévnek, ahová több mint 30 millió látogatót várnak. Emellett azonban Olaszország más turistacélpontjain is jelen lesz a túlturizmus.

Az egyik legesélyesebb erre Szicília szigete, illetve annak egyik központja, Agrigento, amely jövőre az olasz kultúra fővárosa lesz.

A rengeteg turista azonban nem éppen ideális környezetbe érkezik: a Szicília délnyugati partvidékén fekvő történelmi városának lakói már régóta vízhiánnyal küzdenek, amely miatt ciszternákra és tartálykocsikra kell támaszkodniuk. Az éghajlatváltozás és a hosszan tartó aszály kombinációja pedig még kritikusabbá tette a helyzetet az elmúlt időszakban.

A kisebb szállodáknak és vendégházaknak nehézséget okoz, hogy vendégeiknek állandó vízellátást biztosítsanak. Ami a helyieket és a helyi vállalkozásokat illeti, sokan kénytelenek voltak bezárni az üzleteiket, miközben háztartások százainak a mosáshoz és a főzéshez szükséges vizet is be kell osztaniuk.

Mindez már bőven elég indok arra, hogy kétszer is átgondoljuk, valóban megéri-e a szárazság sújtotta szigetet még jobban leterhelnünk utazásunkkal.

Veszélyben a turizmus (is)

A problémáért legtöbben a – globális felmelegedés mellett – a város elöregedett és lyukas földalatti vízvezetékrendszerét okolják, de egyes helyiek a rossz városvezetést szintén hibáztatják.

Bár Olaszország-szerte számos helyen felütötte a fejét az aszály, egyértelműen Szicília helyzete az egyik legsúlyosabb: a sziget közel 1 milliárd eurós bevételtől esett el csak 2024-ben.

Az olasz Nemzeti Környezetvédelmi és Kutatási Intézet (ISPRA) szerint a régió már a „szélsőséges”, azaz a legmagasabb fokozatot is elérte.

A Fodor's utazási magazin teljes listáját ezen a linken találod.

Forrás: Express