2024-10-22
Újabb mediterrán úti cél tiltja be az Airbnb-típusú lakásokat
2024-ben nem múlik el úgy hét, hogy a túlturizmus okozta problémák ne kerülnének napirendre egy-egy népszerű európai városban. Ezúttal a dél-spanyolországi Sevillában jöhet változtatás – mégpedig a rövid távú, azaz az Airbnb-típusú lakáskiadásokkal kapcsolatban.
Október 17-én a városi tanács új korlátozásokat ígért a rövid távú bérbeadási engedélyek kiadására vonatkozóan. Mindez azt jelentené, hogy Sevilla 108 különböző városrészében az ingatlanok legfeljebb 10 százaléka lehet Airbnb-típusú apartman.
Ráadásul azokon a környékeken, amelyek már most tele vannak turisták számára kiadó lakásokkal – mint például a történelmi központban – nem adnak ki több engedélyt.
Egyesek szerint azonban a város vezetése ezzel sem fogja vissza majd eléggé a turistaáradatot. A Spanyol Szocialista Munkáspárt szerint az új szabályok alapján még mindig 23 ezer lakás kaphat engedélyt a város egyes kerületeiben. Ezzel pedig még több helyi lakos szorulhat ki a városból a közeljövőben, nekik környező településeken kell kiadó lakásokat keresniük.

Nehéz helyzetbe kerültek a spanyolok. A dél-európai ország 2040-re ugyanis megelőzheti Franciaországot, és a világ leglátogatottabb országa lehet (évi 110 millió látogatóval), amennyiben az elmúlt évek turisztikai tendenciái folytatódnak.
Bár ez rengeteg bevételt termelne a spanyol gazdaságnak, a lakosságra is gondolni kell. Elég csak arra gondolni, hogy a bérleti díjak az elmúlt 10 évben 70 százalékkal emelkedtek meg az országban, és a helyiek egyre ellenszenvesebben is viselkednek a külföldi látogatókkal szemben.
Forrás: TimeOut
Olvasd ezt is!


