2025-03-09
Tilos fürdőruhát viselni ezeken a németországi strandokon
Leáldozóban van a 19. században elterjedt naturista mozgalom, így tesznek a megmentéséért a helyiek.
A naturalizmus kultúrája mélyen beleitta magát Németország történetébe. A 19. század környékén a reformmozgalmak részeként jelent meg ez a szabadságot hirdető „eszme” egyfajta válaszreakcióként az iparosodásra és a fokozott urbanizációra. A legelső mozgalom (Lebensreform) az 1890-as években alakult meg, de az igazi áttörés csak 1905-ben érkezett el, amikor Hamburg közelében megalakult a legelső hivatalos naturista klub, a Freilichpark.
A kettéosztott Németországban ezután eltérő módon alakult a mozgalom sorsa: az egykori NDK-ban a kommunizmus szabadságeszméje miatt sokkal szélesebb körben sikerült elterjednie, mint az inkább konzervatív NSZK-ban, ahol jobban szabályozták mindezt, és inkább egyesületek kereti között élték meg a Freikörperkulturt. Az egyesítést követően az FKK továbbra is népszerű maradt, ma pedig Németország az egyik legelfogadóbb ország ilyen téren: a Balti-tenger mentén jelenleg is számos naturista strand működik.

A városban nemrégen elharapóztak az indulatok, aminek hatására a város hivatalosan is megtiltotta a fürdőruhák viselését a kijelölt naturista strandokon. Az Euronews beszámolója szerint ugyanis rengeteg FKK-párti lakótól érkezett panasz hozzájuk, mert a fürdőruhások folyamatosan zaklatták őket. Kiemelték azonban, hogy a szabályt csak konfliktus esetén szeretnék betartatni.
Németországban nemcsak a strandokon vannak kijelölt naturista pontok, hanem egyes túraterületeken, például a Harz-hegységben található 18 kilométeres Harzer Naturistenstieg szakaszon és a Lüneburghoz közeli Naturistenweg Undelohon is. Ezen felül számos olyan kempinghely is van, amely szívesen fogadja a naturistákat – például az FKK Camping Müllerhof vagy a Camping Ostsee.