Hirdetőtáblákkal kérik a turistákat Málagán: meztelenkedjenek kevesebbet Hirdetőtáblákkal kérik a turistákat Málagán: meztelenkedjenek kevesebbet
Fotó: Shutterstock

2024-09-18

  • Drive
  • Úti cél
  • Hirdetőtáblákkal kérik a turistákat Málagán: meztelenkedjenek kevesebbet

Hirdetőtáblákkal kérik a turistákat Málagán: meztelenkedjenek kevesebbet

A dél-spanyolországi Málagában olyan óriásplakátokat helyeztek ki, amelyek célja, hogy felhívja a turisták figyelmét a megfelelő viselkedésre. A négyféle tábla között egy olyan is található, amely arra emlékezteti a sokszor illetlen külföldieket, hogy ne felejtsenek el feltöltözni.

A közel 600 ezres Málaga – Sevilla és Granada mellett – az andalúz régió egyik legnépszerűbb desztinációja már évtizedek óta. Az elmúlt évek során egyre csak növekvő turistaáradatot azonban mára már megelégelték a helyiek: nyáron tüntetéseken tiltakoztak a túlturizmus és az emiatt kialakult lakhatási válság miatt.

A lakosság és a város vezetése szerint azonban nem csak az odalátogatók tömegével akad probléma:

a városháza nemrég kampányt indított annak érdekében, hogy visszaszorítson pár sértő és rossz viselkedésformát, amelyek gyakoriak a turisták körében.

Az X-en is közzétett 4 plakát mindegyike segítő és informáló céllal készült.

„Öltözzünk fel teljesen. Az utcán sétálva, illetve a nyilvános helyeken is mindig viseljünk felsőruhát a tisztelet és a higiénia érdekében”

 – olvasható az egyiken.

A civilizált ruházatra felhívó tábla mellett egy másik az elektromos robogókat veszi célba:

„A járdák a gyalogosoké. Ha robogót vagy kerékpárt használunk, tegyük le azt az erre a célra jogszerűen kijelölt helyekre, a városi rendeleteknek megfelelően."

Egy harmadik arra szólítja fel a látogatókat, hogy vigyázzanak a környezetükre:

„Tartsuk tisztán a várost. Használjuk a szemetes kukákat, konténereket és egyéb szolgáltatásokat. Legyünk óvatosak a műemlékekkel, a történelmi örökséggel, a kertekkel és a köztéri bútorokkal is”.

A környezet- mellett a zajvédelem kapcsán is a turisták megfontoltságát kéri a városháza.

„Ne kiabáljunk, ne énekeljünk, és ne hangosítsuk fel túlzottan a zenét sem. Tartsuk tiszteletben a szomszédok pihenőidejét, beleértve az időseket, a betegeket, a gyerekeket és a közfeladatot ellátó személyeket."

Image
Fotó: Shutterstock
Nem ez az első alkalom, hogy Málaga megváltoztatná a turisták viselkedését

Már 2023-ban is megpróbálta jobb magatartásra bírni a turistákat az andalúz úti cél.

A város tavaly ugyanis bejelentette, hogy akit ruha nélkül vagy csak alsóneműben látnak az utcán vagy a közterületeken, akár 750 eurós bírságra is számíthat.

Forrás: CNN