Ezrek tüntettek Mallorcán a turizmus korlátozásáért Ezrek tüntettek Mallorcán a turizmus korlátozásáért
Fotó: Shutterstock

2024-07-22

  • Drive
  • Úti cél
  • Ezrek tüntettek Mallorcán a turizmus korlátozásáért

Ezrek tüntettek Mallorcán a turizmus korlátozásáért

A turistatömegek ellen tüntető aktivisták idén már többször felvonultak Barcelonában és több más népszerű spanyol üdülőhelyen is.

Ennek elsődleges oka, hogy a helyiek szerint a külföldiek az egekbe repítették a lakhatási költségeket, és emiatt már nem engedhetik meg maguknak, hogy városközpontokban éljenek.

A helyi rendőrség közlése szerint Mallorca legnagyobb városában július 21-én közel 10 ezer tüntető vett részt egy újabb demonstráción.

Ezt is olvasd el! Olcsón úsznád meg idén Spanyolországot? Akkor ezt a tengerpartot válaszd!

Pere Joan Femenia, a Menys Turisme, Mas Vida – magyarul „Kevesebb turizmus, több élet" – nevű szervezet egyik vezetője a Reutersnek elárulta, hogy a tüntetők nem a turizmus betiltása mellett állnak ki, egyszerűen kevesebb turistát akarnak a szigetre.

Meg akarjuk szüntetni a tömegturizmust, és meg akarjuk tiltani, hogy a nem helyi lakosok olyan házakat vásároljanak, amelyeket csak évi néhány hónapra vagy spekulációs céllal használnak. Már nagyon frusztráló, ahogy a turisták megtöltik a strandokat, és megterhelik a közszolgáltatásokat minden nyáron

– nyilatkozta.

Ez is érdekelhet: Ha kerülnéd a tömeget: ezek a világ legzsúfoltabb városai jelenleg

Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor sokan nem értenek egyet a tüntetőkkel, hiszen sok helyinek a turizmus jelenti a megélhetést.

Katalónia után a – Mallorcát is magába foglaló – Baleár-szigetek volt tavaly is Spanyolország második legnépszerűbb régiója a turisták körében: 14,4 millió nyaralót vonzott a régió, közölte a spanyol nemzeti statisztikai intézet.

Az Exceltur adatai szerint a turizmus a Baleár-szigetek bruttó hazai termékének 45%-át adja.