2026-11-05
Eddig nem látott részleteket pillanthatunk meg a bécsi császári palotában
Bécs advent idején önmagában is az egyik legromantikusabb úti cél, idén novemberben azonban a karácsonyi vásárok mellett egy másik újdonság is csábíthat majd minket az osztrák fővárosba. A Hofburgban november 19-én megnyílik a kibővített Sisi Múzeum, és vele együtt öt olyan díszes terem is, amelybe korábban látogatóként nem lehetett belépni.
A császári palota több mint hatszáz éven át volt a Habsburgok egyik legfontosabb hatalmi központja, ma pedig Bécs legnépszerűbb látnivalói közé tartozik. A Sisi Múzeum, a császári lakosztályok és az udvari gyűjtemények évente nagyjából egymillió látogatót vonzanak.
A mostani bővítés még azoknak is tartogat újdonságot, akik korábban már jártak itt. A legnagyobb változást az öt fehér-arany terem megnyitása jelenti. Ezeket a rokokó stílusú helyiségeket egykor a császári család és az udvartartás tagjai használták pihenésre és visszavonulásra, most pedig felújítva, korabeli tárgyakkal és új kiállítási elemekkel nyitják meg őket.

Erzsébet császárné és magyar királyné alakját sokáig mesebeli történetek vették körül, miközben az élete jóval összetettebb volt. Nehezen viselte a bécsi udvar szigorú szabályait, sokat utazott, és több súlyos családi tragédiát is átélt. A kiállítás személyes tárgyakon és korabeli használati eszközökön keresztül próbál közelebb vinni ehhez az oldalához.
A változás az Ezüstgyűjteményt is érinti, ahol porcelánok, kristálypoharak, ezüst étkészletek, rézedények és látványos asztaldíszek idézik meg az egykori császári lakomákat. A gyűjtemény egyik legkülönlegesebb darabja egy közel 30 méter hosszú milánói asztaldísz, amely 1838-ban készült.
(Forrás: Startlap)
Olvasd ezt is!


