Ilyen az élet egy szinte lakatlan szigeten Ilyen az élet egy szinte lakatlan szigeten
Fotó: Unsplash

2024-07-08

Ilyen az élet egy szinte lakatlan szigeten

A pár az alább látható dokumentumfilmben mesélt arról, hogyan sikerült kialakítaniuk jelenlegi életüket, és hogy milyen nehézségekkel kell nap mint nap szembenézniük.

„Mi egy apró indonéz szigeten élünk, aminek átmérője még az öt kilométert sem haladja meg. Itt nincsenek települések se utak, így főleg kézzel készített hajókkal lehet közlekedni. Teljesen el vagyunk szigetelve, de éppen ezt szeretem a legjobban: tudunk magunkat áramot előállítani, a vízellátást is mi oldottuk meg, de az ételeket is saját magunknak termesztjük, ami azért elég menő”

– mesélte az eredetileg Belgiumból származó Marjolein.

A pár egy szörfiskolában ismerkedett meg, majd hosszas gondolkodást követően 2020-ban megvásárolta azt a területet, ahol jelenleg is élnek, majd Ann saját kezűleg építette meg faházukat.

„A legnehezebb egyértelműen a logisztika volt, hiszen minden nyersanyagot hajókkal kellett a szigetre szállítanunk – még azokat is, amiket helyben állítanak elő. Az építkezésekhez szükséges anyagokat is egy komp hozta ide, ez viszont hetente csupán egyszer közlekedik”

– fogalmazott Marjolein.

A kiszállított csomagok átvételét nehezítette az internet és kiépített hálózat hiánya, mivel fel kellett venni a kapcsolatot az üzletekkel. Így ki kellett hajózniuk egy olyan területre, ahol volt hálózat.

Azért, hogy a pár használni tudja az építéshez szükséges eszközeiket, beszerzett egy kisebb generátort, telefonjaik töltését pedig napelemek segítségével oldják meg. Az élelmiszereket általában az egyik közeli szigeten található boltból szerzik be, a zöldségeket és a gyümölcsöket saját szigetükről, a tojást saját tyúkuktól, míg a fehérjét szinte csak az óceánból pótolják: a páros hetente kétszer szokott halászni, hűtő híján a halakat általában füstöléssel tartósítják.

Az ivóvizet az eső tisztításával nyerik, a mosogatáshoz, illetve a fürdéshez használt vizet pedig egy általuk ásott kútból szerzik. A páros elmondásuk szerint szinte az egész megtakarításukat ebbe a projektbe ölték, hamarosan pedig el is készülnek mindennel. A falak például még nincsenek kifestve, és bútorokra is szükségük van. Mivel nem nagyon vannak bútorüzletek a környéken, ezért vagy saját maguk fogják megtervezni őket, vagy megbíznak egy helyi ezermestert a feladattal.

Marjolein-ék a jövőben kibővítenék a házat egy nagy terasszal, egy extra hálószobával és egy tágas konyhával.