Nagy kihívást jelenthet ez az új repülési trend Nagy kihívást jelenthet ez az új repülési trend
Fotó: Unsplash

2024-07-08

  • Drive
  • Úti cél
  • Nagy kihívást jelenthet ez az új repülési trend

Nagy kihívást jelenthet ez az új repülési trend

Egy repülőút előtt, főleg ha az hosszabb, a legtöbben felkészülünk arra, mivel fogjuk tölteni az időt. Új zenéket keresünk a Spotify-in könyvet, keresztrejtvényt viszünk magunkkal, vagy akár letöltünk 1-2 filmet az útra.

Egy új utazási trend, a rawdogging azonban pontosan ennek ellenkezőjét népszerűsíti, hogy semmivel se foglaljuk le magunkat, legfőképp ne telefonozással.

Ez is érdekelhet: Így csíphetjük el a legjobb áron a last-minute jegyeket

A fogyasztói társadalommal szembemenő kezdeményezés lazán kapcsolódik Az eltérített járat (Hijack) című sorozatban Idris Elba által alakított karakterhez, aki egy Dubajból Londonba tartó repülőgép fedélzetén utazik épp, amikor kiderül, hogy annak irányítását egy szélhámosokból álló csoport vette át. A férfinek emiatt minden szórakoztatási lehetőség nélkül kell „túlélnie” a hétórás repülőutat.

Fotó: Unsplash

A sorozat meglepő módon inspirálta az embereket, a közelmúltban ugyanis számos olyan bejegyzés született a közösségi médiában, amelyben az utazók azzal büszkélkednek, hogy sikerült kibírniuk egy-egy repülést úgy, hogy közben tényleg semmit sem csináltak.

A rawdogging lényege a saját határaink feszegetése. Míg egyesek arra használják ki ezt az alkalmat, hogy megpróbálják mentálisan edzeni magukat, addig mások számára ez egy lehetőség arra, hogy kizökkenjenek a rohanással teli mindennapokból, és elgondolkozzanak olyan dolgokon, amikre amúgy „nincsen idejük”.

Olvasd el ezt is: Ezzel a trükkel elsőként juthatsz hozzá a bőröndödhöz repülés után

„Imádom ezt. A repülés szinte az egyetlen alkalom, amikor teljesen ki tudom kapcsolni az agyamat és csak létezhetek. Nagyon felszabadító”

– írta egy Reddit-felhasználó, míg más megjegyezte, hogy egészséges néha csak lekapcsolódni mindenről.

„Az agyunkat nem arra találták ki, hogy a nap minden órájában ingereket fogadjon.”

(Forrás: NZ Herald)