2025-05-15
Újabb délkelet-ázsiai úti cél adott ki turistacsalogató vízumot
Vietnám turizmusában az elmúlt években határozottan nagy fellendülés tapasztalható: 2025 első negyedévében 7,67 millió külföldi látogatót fogadott az ország, amely közel 24 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Egy új rendelkezéssel pedig a délkelet-ázsiai ország még inkább arra törekszik, hogy ez a tendencia csak továbberősödjön a jövőben.
Vietnám jelenlegi gazdasági fellendülésével együtt azoknak a nagy vagyonnal rendelkező emberek számára is vonzóbbá vált, akik már egy ideje országváltáson gondolkoznak. A kormány éppen a bevándorlás növekedésének fenntartása, valamint az ország idegenforgalmi ágazatának támogatása érdekében bejelentette új „aranyvízumát”.

Az új vívmányok között bevezetik például a „befektetői vízumot", amely 10 éves időtartamra szól, valamint a „tehetségvízumot” is, amely a magasan képzett és gyorsan növekvő ágazatokban dolgozó emberek számára áll nyitva – ez 5 éves időtartamra szól.
A Euronews úgy tudja, hogy a vízumkérelmeket teljes egészében online le lehet majd bonyolítani, így még csak nagykövetségre sem kell majd mennünk a kérelmek benyújtásához.
Olvasd ezt is!


