2024-09-04
Annyira alacsony a Duna, hogy az elsüllyedt hajók is látszanak
A Duna szlovákiai és magyarországi apadását is jól mutatja, hogy a napokban felszínre került az a 4 hajóroncs, amelyek kizárólag akkor láthatóak, amikor 270 centiméterre esik vissza a folyó vízállása.
A Mohács alatti Duna-szakaszon a Gabriella-sziget belső ágában levő roncsok előbukkanása mindig sok érdeklődőt vonz, áll a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közleményében.
A hajókkal kapcsolatban sok téves legenda kering. Az egyik legismertebb tévhit szerint mindegyiket folyamszabályozási célokból süllyesztette el az 1960-as évek végén a Vízügy akkori elődje.
A valóság azonban az, hogy a 4 hajó víz alá kerüléséért a második világháborúban küzdő szovjet hadsereg a felelős.
Az alábbi kisfilmen jól is láthatóak a hajómaradványok.
Ezek közül az egyik az 1895 és 1948 között működő Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság csöves pontonjaként működött.
A másik 3 roncs a Honvéd Kincstár tulajdona volt: egy katonai ponton, egy szivar alakú aknarobbantó vagy aknakutató vas-, valamint egy aknarobbantó vagy aknakutató fadereglye.
Külön érdekesség, hogy a zátonnyal egyvonalban – a Duna sodorvonalához köze – a mederfenéken nyugszik hullámsírjában a J.R.M. (Jugoszláv Folyami Hajózás) tulajdonában álló Slovenia (Szlovénia) nevű lapátkerekes vontatógőzös, amely 1944 őszén futott aknára.
Olvasd ezt is!