Ezeken a repülőjáratokon szinte egy teljes napot tölthetünk a levegőben Ezeken a repülőjáratokon szinte egy teljes napot tölthetünk a levegőben
A Quantas egyik járata
Fotó: A Periam Photography/Shutterstock

2026-09-22

  • Drive
  • Check-in
  • Ezeken a repülőjáratokon szinte egy teljes napot tölthetünk a levegőben

Ezeken a repülőjáratokon szinte egy teljes napot tölthetünk a levegőben

Egyetlen felszállással több mint 15 ezer kilométert is megtehetünk a világ leghosszabb menetrend szerinti repülőjáratain. Bár a Qantas 2027-re ennél is hosszabb, London és Sydney közötti összeköttetést tervez, jelenleg a Singapore Airlines New Yorkból Szingapúrba tartó járata vezeti a mezőnyt. Mutatjuk, mely útvonalakon kell a legtöbb időt a levegőben töltenünk.

A légi közlekedés világában komoly érdeklődés övezi a Qantas rekorddöntésre készülő járatát, amely megszakítás nélkül köti majd össze Londont és Sydney-t. A program az elmúlt években komoly késést szenvedett, a tervek szerint azonban 2027 októberében elindulhat az első menetrend szerinti járat. A legutóbbi tesztrepülésen az Airbus A350-1000ULR 24 óra 24 percet töltött a levegőben, ami fontos mérföldkőnek számít a projekt történetében. Ez azonban egyelőre csak tesztrepülés volt, nem pedig utasok számára elérhető menetrend szerinti járat. A jelenleg foglalható útvonalak közül a Singapore Airlines New York–Szingapúr járata számít a világ leghosszabbjának. A két város közötti távolság 15 349 kilométer, a repülés pedig átlagosan 18 óra 40 percig tart.

Több más útvonal is megközelíti azonban az ultrahosszú távú repülés határait. Az alábbi rangsorban a világ tíz leghosszabb menetrend szerinti, közvetlen járatát mutatjuk be. A lista az OAG Schedules Analyser 2026 májusában közzétett adataira épül. A menetrendek, az útvonalakon használt repülőgéptípusok és az üzemeltetési rend idővel változhatnak.

1. New York JFK–Szingapúr
  • Légitársaság: Singapore Airlines
  • Távolság: 15 332 km
  • Repülőgép: Airbus A350-900ULR

A világ leghosszabb menetrend szerinti, nonstop utasjárata a New York-i JFK repülőteret köti össze a szingapúri Changi repülőtérrel. A repülési idő az aktuális légköri viszonyoktól és a választott útvonaltól függően körülbelül 19 óra.

2. Newark–Szingapúr
  • Légitársaság: Singapore Airlines
  • Távolság: 15 329 km
  • Repülőgép: Airbus A350-900ULR

Mindössze három kilométerrel rövidebb a Singapore Airlines Newark és Szingapúr közötti útvonala, amely így a világ második leghosszabb menetrend szerinti, közvetlen utasjárata.

3. Auckland–Doha
  • Légitársaság: Qatar Airways
  • Távolság: 14 526 km
  • Repülőgép: Airbus A350-1000 / Boeing 777-200LR

Az útvonal Új-Zélandot köti össze Katar fővárosával, így Óceánia és a Közel-Kelet egyik leghosszabb közvetlen légi összeköttetését biztosítja.

Image
Doha nemzetközi repülőtér
Fotó: Q world/Shutterstock
4. London Heathrow–Perth
  • Légitársaság: Qantas
  • Távolság: 14 499 km
  • Repülőgép: Boeing 787-9

A Qantas London és Perth közötti nonstop járata a negyedik leghosszabb útvonal a listán.

5. Dallas–Melbourne
  • Légitársaság: Qantas
  • Távolság: 14 468 km
  • Repülőgép: Boeing 787-9

A Qantas Texas és az ausztráliai Victoria állam között közlekedő közvetlen járata egyike az Egyesült Államokat és Ausztráliát összekapcsoló leghosszabb utasforgalmi útvonalaknak.

6. Párizs Charles de Gaulle–Perth
  • Légitársaság: Qantas
  • Távolság: 14 265 km
  • Repülőgép: Boeing 787-9

14 265 kilométeres távolságával a Párizs–Perth útvonal a világ hatodik leghosszabb nonstop utasszállító járata.

Image
Párizs, Charles de Gaulle repülőtér
Fotó: NayaDadara/Shutterstock
7. Auckland–New York JFK
  • Légitársaságok: Air New Zealand és Qantas
  • Távolság: 14 209 km
  • Repülőgép: Boeing 787 / Boeing 787-9

Az Air New Zealand 2022-ben indította el közvetlen New York-i járatát, csaknem egy évvel később pedig a Qantas is bevezette az útvonalat. A közvetlen összeköttetés létrejötte előtt az utasoknak legalább egyszer át kellett szállniuk, jellemzően az Egyesült Államokban vagy Ázsiában.

8. Auckland–Dubaj
  • Légitársaság: Emirates
  • Távolság: 14 193 km
  • Repülőgép: Airbus A380-800

Ez az útvonal a világ leghosszabb, menetrend szerint közlekedő A380-as járatai közé tartozik, amit a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe teljesít. A Csendes-óceánt átszelő Auckland–New York járattal ellentétben a dubaji útvonal nyugat felé, az Indiai-óceán felett halad, és egyetlen repüléssel köti össze Új-Zélandot a Közel-Kelettel.

9. Mexikóváros–Sencsen
  • Légitársaság: China Southern Airlines
  • Távolság: 14 124 km
  • Repülőgép: Airbus A350

A járat a Csendes-óceánt átszelve köti össze Mexikóvárost a dél-kínai Sencsennel. Az útvonal 2024. május 11-én indult, és az Airbus A350-es gépek jelenleg mindkét irányba heti háromszor közlekednek.

10. Los Angeles–Szingapúr
  • Légitársaság: Singapore Airlines
  • Távolság: 14 096 km
  • Repülőgép: Airbus A350-900

A lista tizedik helyén a Singapore Airlines Los Angeles és Szingapúr közötti közvetlen járata szerepel. A repülés körülbelül 17 óra 40 percet vesz igénybe, vagyis az utasoknak itt is szinte egy teljes napnyi utazással kell számolniuk.

(CNT)