2025-05-01
Súlyos bírságot kaphatunk ebben a három országban, ha Ryanairrel utazunk
Az ír fapados légitársaság utasai súlyos pénzbírsággal sújthatók, ha nem nyomtatják ki beszállókártyájukat három meghatározott országba tartó járatukra. A vállalat szerint ugyanis ezeken a úti célokon nem fogadják el a digitális beszállókártyákat.
Bár a Ryanair idén november 3-ától kizárólag digitális rendszert kíván bevezetni, ami a beszállókártyákat illeti - elsősorban a költségek csökkentése és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése érdekében. Egyes repülőterek azonban nem támogatják majd a jövőben sem az ilyen típusú megoldásokat, ami azt jelenti, hogy az ügyfeleknek mindenképp ki kell nyomtatniuk repülésre jogosítő jegyeiket.

Így fontos megjegyezni, hogyha ezekről a repülőterekről utaznánk, akkor mindenképp be kell jelentkeznünk online, továbbá biztosítani kell azt is, hogy kinyomtassuk a papír beszállókártyát – ez utóbbira extra költség (az Express értesülése szerint 20 euró körüli díj) ellenében a repülőtér check-in pultjánál is van lehetőség.
– fejtette ki az idei fejlesztésekről Dara Brady, a Ryanair marketingosztályának igazgatója. Szerinte mindez különösen hasznos lesz az utasok számára a fennakadások idején, mivel megkönnyíti a valós idejű frissítéseket a műveleti központunkból közvetlenül az utasok telefonjára, és alternatív járatlehetőségeket is biztosít számukra.
Olvasd ezt is!