2024-02-01
Különleges módon készítik ezt az ételt Koreában
A jjimjilbang jelentése szerint „fűtött szoba”, tekintve pedig, hogy az országban óriási hagyománya van a tradicionális fürdőházaknak, nem csoda, hogy az ételspecialitásokban is visszaköszön a jelenség.
Míg ezek a fürdők javarészt nem koedukáltak, addig területükön vannak olyan helyiségek is, amiket mind a két nem egyszerre látogathat.
Ezek általában olyan közösségi helyek, mint a bár, az edzőtermek, a sószobák vagy éppen a jeges szobák.
A koreai wellness-központokban gyakran szolgálnak fel harapnivalókat, köztük az egyik népszerű étel a már említett szauna-tojás.
Ezeket a tojásokat régebben tényleg a fürdővízben készítették el, ám mára már jóval egyszerűbben készülnek, és legtöbbször családi ünnepeken, különleges alkalmakon tálalják őket.
A lágy állagú tojás fűszeres ízét a vízben történő „érlelésnek” köszönheti. Magas nyomáson készítve ugyanis, a Maillard-reakció során a szénhidrát és a fehérje reagál egymással, ettől pedig barna színanyagok és aromák szabadulnak fel.
A szauna-tojás belseje így az általunk megszokott szín helyett barna árnyalatú, íze pedig diós, földes lesz.
A jjimjilbang tojás elkészítése viszonylag egyszerű: egy fazékra és egy méretében hozzá passzoló fém párolóra van szükség. Az edénybe öntsünk nagyjából két liter vizet, sózzuk meg egy kicsit, majd a belerakott tojásokat magas nyomáson, 3-3,5 óráig főzzük – írja a Pressure Cook Recipes.