Árstopot vezetne be az éttermi ételek árára a római városvezetés Árstopot vezetne be az éttermi ételek árára a római városvezetés
Fotó: Shutterstock

2025-01-10

  • Drive
  • Úti cél
  • Árstopot vezetne be az éttermi ételek árára a római városvezetés

Árstopot vezetne be az éttermi ételek árára a római városvezetés

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a 2025-ös év jubileumi szentévnek számít az olasz fővárosban. Ennek alkalmából a megszokottnál is több turistát – szám szerint akár 30 milliót – várnak a turisztikai szakértők. A megnövekedett forgalom miatt pedig a városvezetés több új biztonsági intézkedést tervez bevezetni; ezek egyike az éttermek árkorlátozása, amely elsősorban a zarándokokat védené meg az túlárazott étkezésektől és az átverésektől.

A „carbonara paktumnak" is nevezett ötletet Luigi Gabriele, a Consumerismo nevű fogyasztóvédelmi szervezet elnöke vetette fel egyik indítványában nemrég. Ebben arra kérte a római városháza képviselőit, hogy közösen készítsenek egy listát, amelyben meghatározzák az egyes ételek éttermi árainak felső határát.

A javaslat szerint azok a fővárosi vendéglátóhelyek, amelyek tartják majd magukat a meghatározott árakhoz, egy erre a célra létrehozott speciális matricát kapnak.

Az indítvány emellett kiemeli, hogy az éttermek részletesebb és szigorúbb ellenőrzésére a jövőben is szükség lesz az indokolatlanul magas árak visszaszorítása érdekében.

Image
Fotó: Shutterstock

Aki túlárazott, undorító ízű carbonarát árul, az bűnt követ el nemcsak a gyomor, de a gazdaság ellen is"

– nyilatkozta Gabriele, aki saját véleményét is elárulta: szerinte a tradicionális olasz ételek árát 12-14 euróban kellene maximalizálni.

Rómában az élelmiszerek ára az utóbbi években folyamatosan nőtt, 2024-ben a megélhetési költségek átlagosan 388 euróval emelkedtek.

Bár valószínűtlen, hogy a magasabb kategóriájú éttermek csatlakoznak a paktumhoz, sokan beálltak az ötlet mellé. A város gazdasági tanácsosa, Monica Luccarelli szerint az árkorlátozás remek ötlet, mivel védelmet nyújt a gazdaság és a népszerű úti cél imázsa számára is.

Forrás: TimeOut