2026-07-19
Ezért pusztult el minden állat az alvilág kapujánál Törökországban
A Törökország nyugati részén fekvő Hierapoliszban található az a Plutonium, ami a mitológia szerint az alvilág kapujaként szolgált. A szentélyt fénykorában nagy tisztelet övezte, különösen mivel a hívek maguk láthatták, hogy területére lépő állatok rövid időn belül elpusztultak. A legendás jelenségre azóta született egy tudományos magyarázat is.
Az Antalya és Izmir között fekvő térséget elsősorban Pamukkale hófehér mészkőmedencéi miatt szokták ismerni a turisták, ám egy másik látványosságot is találunk itt, ami megérdemli a figyelmet.
Ezen a vidéken fekszik az ókori Hierapolisz, aminek különleges pontja a Plutonium. A szentély nevét a római alvilág istenéről, Plutónról kapta, az itt végbemenő különös jelenségek pedig azt sugallták az ókori embereknek, hogy itt valóban kapcsolat jött létre az élők és a holtak világa között.
A Plutonium egy kisebb szentélyt és egy barlangot foglal magába, és amiatt híresült el, mert az összes állat, ami belépett itt rövid időn belül elpusztult. Az emberek úgy vélték, hogy a mélyből Plutón halálos lehelete tör fel, a tudomány azonban idő közben megmagyarázta az évszázados rejtélyt.

Míg az állatok tényleg percek alatt holtan estek össze, az emberekre már nem volt ilyen végzetes hatássa: a papok látszólag gond nélkül tudtak belépni területére, ami tovább erősítette a helyszínt övező legendákat.
Egy 2018-as tanulmány azonban megfejtette az ősi helyszín titkát. Eszerint az állatok pusztulását az okozta, hogy Hierapolisz egy geológiailag aktív törésvonal közelében épült fel, amin keresztül nagy mennyiségű szén-dioxid jut a felszínre. A gáz a gyengébb légmozgás miatt az éjszakai és hajnali órákban felgyülemlett, és mivel a szén-dioxid nehezebb a levegőnél, a talaj közelében egy sűrű réteget képezett.
A papok a feltételezések szerint ismerték a hely sajátosságait, és pontosan tudhatták, hogy mikor a lekevésbé kockázatos a belépés.
Olvasd ezt is!


