2024-10-02
Decembertől minden eddiginél gyorsabban juthatunk el vonattal Berlinből Párizsba
A francia és a német főváros között 2023 végén már indítottak éjszakai vonatokat, a nappali járatok azonban csak 2024 decemberétől startolnak el. A jegyek árai 59 eurónál kezdődnek.
Ha jelenleg Párizs és Berlin között nappal szeretnénk vonatozni, átszállással és általában 9-11 óra közötti menetidővel kell számolnunk. Az ÖBB Nightjet éjszakai vonatai pedig átlagosan 13 óráig zötykölődnek, és hetente csak háromszor – keddenként, csütörtökönként és szombatonként – járnak.
Az új, közvetlen vonatjárat azonban teljesen új szintre emeli a két főváros közötti közlekedést: a vonatok naponta közlekednek majd, az út pedig várhatóan mindössze 8 óráig tart majd.
A tervek szerint a párizsi Gare de l'Est pályaudvarról 9.55-kor indul a járat, és 18.03-kor érkezik meg a berlini Hauptbahnhofra. A másik irányba pedig a vonat 11.54-kor gurul ki a pályaudvarról, és 20 óra körül ér el a francia fővárosba.
Az új nagysebességű ICE-vonatok 2024. december 16-tól közlekednek majd. Menetrend szerint útközben megállnak majd Strasbourgban, Karlsruhéban és Frankfurtban is.
A jegyek már október 16-tól elérhetőek lesznek, bevezető áruk 59 euró.
„Ez a kapcsolat létrehozása hozzájárul a két ország közös céljához: a szén-dioxid-mentes mobilitás előmozdításához. A repülőgépekhez képest a Berlin és Párizs közötti vonatozás a CO2-kibocsátás mindössze századrészét termeli"
– fejtette ki posztjában Alain Krakovitch, a TGV-Intercités ügyvezető igazgatója az új szolgáltatás szeptember 24-ei bejelentése után.
Forrás: Euronews
Olvasd ezt is!