2024-12-20
Ázsiai uralom: ezek a légi útvonalak voltak a legnépszerűbbek 2024-ben
Az OAG utazási hírszerző cég a napokban közzétette a világ legforgalmasabb légi útvonalait tartalmazó éves listáját. Ebből kiderül többek közt az is, hogy az utasforgalom világszinten hatalmas ugrott – ez jó hír a légitársaságoknak, de már kevésbé pozitív tény bolygónk számára.
A rangsorhoz az egyes útvonalakon mindkét irányban rendelkezésre álló repülőjegyek számát vették alapul. Az élbolyt egyértelműen az ázsiai desztinációk uralják, az első 10-ben pedig mindössze egy európai úti cél szerepel.
A 2023-as rangsor élén a Szingapúr-Kuala Lumpur útvonal végzett; viszonylag kevés, 4,9 millió ülőhellyel. Ez a táv idén visszaszorult a 4. helyre.
Idén ugyanis 6 781 577 ülőhellyel a Hongkong-Tajpej útvonal kaparintotta meg az aranyérmet. A nyertes legutóbb 2019-ben szerezte meg az első pozíciót, tavaly 3. volt.

A 2024-es lista 2. helyezettje a Kairó-Jeddah volt, közel 5,5 millió eladott ülőhellyel. Az Egyiptom és Szaúd-Arábia közötti útvonal az elmúlt 5 évben elképesztően gyors növekedést produkált, 2019-ben még a 14. legnépszerűbb útvonalnak számított utasforgalom tekintetében. A dobogó alsó fokán a Szöul-Tokió útvonal szerepel.
A szingapúri Changi repülőtér azonban magasan kiemelkedik azzal, hogy négyszer is feltűnik a top 10-ben: Kuala Lumpurba (4.), Jakartába (8.) és Bangkokba (9.) tartó járatait rengetegen használják.
Bár láthatóan Távol-Kelet uralja a listát, a Közel-Kelet, Európa és még az Egyesült Államok is bekerült a rangsor elejére: a Dubai-Rijád útvonal a 6. helyen áll, míg a New York JFK-London Heathrow épphogy befért az első 10-be.

2022-ben a légi közlekedés az Air Transport Action Group felmérései alapján az ember által okozott szén-dioxid-kibocsátás 2,1%-át tette ki világszerte, valamint a bolygót felmelegítő kibocsátások 3,5%-át. Annak idején Matteo Mirolo környezetvédelmi szakember arra figyelmeztetett, hogy a bővülő iparág nagyon rossz hír:
„Ha most nem teszünk semmit, néhány éven belül a légi közlekedés lesz az egyik legjelentősebb hozzájáruló tényező. Nem szabad most a pillanatnyi állapotokat figyelnünk, sokkal inkább az előrejelzést kellene néznünk".
A Nemzetközi Tiszta Közlekedési Tanács szerint a repülésből származó kibocsátás 2024 végére elérte a 2,35%-ot.
- Hongkong-Tajpej
- Kairó-Dzsidda
- Szöul Incheon-Tokió Narita
- Kuala Lumpur-Szingapúr Changi
- Szöul Incheon-Oszaka Kansai
- Dubai-Rijád
- Bangkok-Hongkong
- Jakarta-Szingapúr Changi
- Bangkok-Szingapúr Changi
- New York JFK-London Heathrow
Forrás: CNN
Olvasd ezt is!