2025-03-02
A vezérigazgató szerint ennyit drágulhat idén a Ryanair
Michael O’Leary, a Ryanair első embere egy varsói sajtótájékoztatón elárulta, hogy a tavalyi árcsökkenést követően 2025-ben drágulás várható a repülőjegyeik terén. Ugyanakkor az árak még így sem haladják majd meg a 2023-as szintet.
Az ír székhelyű légitársaság tavaly nyáron még 10%-os jegyárcsökkenést tapasztalt – részben az online utazási irodákkal folytatott, azóta nagyrészt rendezett viták eredményeként.
A vezérigazgató azt is kijelentette, hogy a Ryanair egy esetleges tűzszünet esetén hat héten belül újrainditaná ukrajnai járatait. A Reuters értesülései szerint a fapados légitársaság továbbá jelentős bővülést jelentett be a lengyel piacon, ahol idén nyáron huszonnégy új járatot indít az országból.

– zárta mondandóját a Ryanair vezetője.
Olvasd ezt is!