2024-05-31
Ezek a világ legveszélyesebb ételei
A halból készült fuguval főleg Japán környékén találkozhatunk, szállításuk előtt azonban általában a japán séfeknek kell előkészíteniük a halakat. Ilyenkor meg kell szabadulni a hal szemétől, agyától, petefészkeitől, májától és beleitől, mivel azok egy tetrodoxin nevű idegmérget tartalmaznak. Utóbbi 1200-szor halálosabb, mint a cianid.
Egy fugu 30 felnőtt halálához elegendő mérget tartalmaz, így ha valaki akár csak egy kis darabot fogyaszt, az napokon belül légzésbénulást eredményezhet. Éppen ezért nem ajánlott egyedül elkészíteni az ételt, hiszen a fugut fogyasztók többsége azért veszti életét, mert egymaga próbálkozott a hal feldolgozásával.
A Jamaika nemzeti ételének számító, mogyoróhoz hasonlító gyümölcs magjai annyira mérgezőek, hogy fogyasztása nem ajánlott senkinek. Az általában reggelire és a halak mellé felszolgált gyümölcs csak akkor fogyasztható, ha az teljesen érett és magától szétnyílik, emellett minden esetben meg kell blansírozni toxinszintje csökkentése érdekében.
Ellenkező esetben „jamaika hányásbetegséget” okoz, ami később kómához, a legsúlyosabb esetben pedig halálhoz vezethet.
Ez is érdekelhet: Ha vegetáriánus vagy, akkor ezt az 5 országot érdemes felkeresned
A koreai étel, melyet egy élő bébipolip csápjaiból készítenek el, önmagában nem mérgező, de nem megfelelő fogyasztása esetén halált okozhat. A tekergő csápok ugyanis bármikor a szájpadlásra tapadhatnak, és elzárhatják a légutakat, ami perceken belül fulladáshoz vezet. Ha valaki megkóstolná, akkor érdemes gyorsan, de mindent alaposan megrágva fogyasztani a Sannakjit.
A Izlandról és Grönlandról származó, erjesztett cápahúsból készült étel egy mérgező cápafajtából készül. A grönlandi cápának (Somniosidae) nagyon magas a trimetilamin-oxid és a húgysav szintje, ami szélsőséges kábulást, bélpanaszokat és idegrendszeri bajokat okozhat.
Érdekes módon, mérgei akkor semlegesíthetők, ha a cápát hagyjuk teljesen megrohadni.
Izlandon nagy hagyománya van ennek: a tradicionális előkészítés során a húst általában ecetbe áztatják, majd több hónapra homok alá temetik, ami elpusztítja a mérgeket, mielőtt a szárítás érdekében fellógatnák a darabokat egy-egy gerendára.
Vannak azért kevésbé veszélyes izlandi fogások is: Ezek Izland jellegzetes ételei, ha kísérleteznél
A tápióka elkészítéséhez használt trópusi gyökérzöldség nyersen fogyasztva életveszélyes lehet, mivel cianidot tartalmaz, ezért nagyon fontos a megfelelő elkészítés. Míg az édes maniókát elegendő megfőzni, addig a keserű változatát először le kell reszelni, majd be kell áztatni, és utána lehet csak megfőzni –így jóval csökken a benne található cianid mennyisége.
Nyersen fogyasztva a vörös vesebab termése mérgező, mivel az nagy arányban tartalmaz fitohemagglutinint. Ez a vegyület összecsomósítja a vörösvértesteket és súlyos ételmérgezést is okozhat. Mérgező hatása azonban könnyen kiküszöbölhető, ha egy jó ideig vízbe áztatjuk, majd forró vízben kifőzzük.
(Forrás: Mirror)


