2025-06-27
Ezzel a spenótos-fetás fritattával nem lőhetsz mellé reggelire – recept!
Ráuntál a klasszikus tojásrántottára, de valami hasonló élményre vágysz reggeli gyanánt? Íme az olaszok firtatta elnevezésű napindítója, amely állagra az omlett és a rántotta között van valahol, ami pedig a variálhatóságot illeti, szinte bármit rápakolhatunk feltétként. Alább egy húsmentes, spenótos-fetás verzióval készültünk.
- 2 evőkanál olívaolaj;
- 1 kisebb vöröshagyma;
- 1 gerezd fokhagyma;
- 140 g friss bébispenót;
- 1 evőkanál friss oregánó;
- 10 tojás;
- 60 ml tej;
- 100 g fetasajt, morzsolva;
- csipetnyi só és frissen őrölt fekete bors;
- vágott újhagyma, tálaláshoz.

Kezdésként kapcsoljuk be a sütőt a grill módra a legmagasabb hőfokra, és helyezzük a sütőrácsot a legfelső szintre. Ezután vegyünk elő egy nagyobb méretű tapadásmentes serpenyőt, és közepesen erős lángon kezdjük el melegíteni benne az olívaolajat, addig, amíg szép fényes nem lesz. Ezután adjuk hozzá a finomra vágott vöröshagymát, és dinszteljük körülbelül három percig. Miután kicsit megpuhult, keverjük hozzá a zúzott fokhagymát, és még két percig főzzük, hogy az is kellően megpuhuljon. Dobáljuk bele a spenótot és szórjuk rá az oregánót, majd gyakori keverés mellett főzzük addig, amíg a spenót összeesik és a felesleges nedvesség elpárolog – nagyjából hat percig –, majd sózzuk és borsozzuk meg.
Közben egy nagyobb tálban verjük fel a tojásokat a tejjel, majd morzsoljuk bele a fetát, és itt is sózzuk meg, ha szükséges. Ezt a tojásos-fetás keveréket öntsük rá a spenótos hagymás alapra, és óvatosan forgassuk át egy spatulával, hogy a keverék egyenletesen eloszoljon, és ne égjen le az alja. A frittatát főzzük a serpenyőben kb. 12 percig, míg a tojás nagy része megköt. Ha úgy látjuk, hogy túl gyorsan pirul alul, vegyük vissza a lángot. Ezután helyezzük a serpenyőt a forró sütőbe a grill alá, és süssük még 2 percig, amíg a teteje is szépen megszilárdul és enyhén megpirul.
Forrás: Serious Eats
Olvasd ezt is!