2025-10-07
Mostantól csak ennek a feltételnek a teljesítésével juthatunk be Indiába
Új korszak kezdődik a világ legnépesebb országába utazók számára: 2025. október 1-jétől ugyanis minden külföldi látogatónak digitális kártyát kell igényelnie még az odautazás előtt. A hatóságok szerint az elektronikus rendszer egyszerűbbé, gyorsabbá és gördülékenyebbé teszi a határátlépést – és végre búcsút inthetünk a repülőgépen kiosztott papíralapú űrlapoknak.
Az új szabály minden nemzetközi utasra vonatkozik, függetlenül attól, hogy nyaralni, üzleti útra, tanulmányi célból vagy orvosi kezelésre érkezik az országba. Fontos részlet, hogy a belépés előtt legfeljebb 72 órával kell kitölteni az online nyomtatványt India Bevándorlási Hivatalának hivatalos portálján. A digitális űrlap kitöltésekor meg kell adni a legfontosabb adatokat – például az útlevélszámot, az állampolgárságot, az utazás célját, az indiai tartózkodási címet, az ott-tartózkodás időtartamát, valamint az elmúlt hat napban felkeresett országokat.

Az új e-kártya váltja fel a korábbi, papíralapú leszállási űrlapot, amelyet eddig a repülőn vagy a bevándorlási pultoknál kellett kitölteni. Lényeges továbbá, hogy az indiai állampolgároknak és az OCI (Overseas Citizen of India) kártyatulajdonosoknak nem kell kitölteniük az űrlapot, viszont minden más külföldi látogatónak érvényes vízumra továbbra is szüksége van a belépéshez, írja az Euronews.
Olvasd ezt is!