2025-04-16
Eldőlt: pár éven belül közvetlen vonat közlekedik majd a két dél-európai főváros között
Bár Lisszabon és Madrid is Európa legpezsgőbb és legizgalmasabb fővárosai közé tartoznak, a köztük lévő átjárás sosem volt a legegyszerűbb. Olyannyira, hogy jelenleg közvetlen vonatközlekedés sincsen – ez azonban rövid időn belül megváltozhat.
Tavaly nyáron beszámoltunk már arról, hogy a portugál hatóságok bejelentették, hogy közvetlen vonatjáratot kívánnak indítani Lisszabon és Madrid között. Azóta azonban nagy fejlemény történt az ügyben: most már az Európai Unió is támogatja a terveket.
Jelenleg egy Madrid-Lisszabon út több mint kilenc órát is igénybe vehet. Ez hosszabb, mint a buszozás (hét óra) vagy az autózás (hat óra), és gyakran négyszeri átszállással is járhat. Az utazók azonban örülhetnek, mivel a Tajo folyó fölött épülő harmadik hídnak köszönhetően a közvetlen összeköttetés most lehetővé válik, és mind a spanyol, mind a portugál kormány azon dolgozik, hogy megépítse a saját részét a vonalból.

Az új szolgáltatás csökkenti majd a károsanyag-kibocsátást, és segít az EU-nak is elérni az éghajlatvédelmi célját, valamint enyhíti a teherautókra és az autópályákra nehezedő nyomást. A Time Out szerint a Porto és a spanyol Vigo, valamint a Porto és Lisszabon közötti meglévő összeköttetések is javulhatnak. A Porto és Lisszabon közötti vonat például kétszer gyorsabb lesz, és közvetlen útvonal is indulhat Vigóból Lisszabonba.
Olvasd ezt is!


