2024-09-03
A díjnyertes sajtkészítő farm, ami tárt karokkal várja a vidéki élet szerelmeseit
2024 legjobb juhsajtjai nem Szlovákia híres Liptói vagy Árvai régiójából származnak. Ehelyett a Nyitrán megrendezett országos sajtversenyen a legnívósabb elismerést egy, a Trencséni kerületben fekvő Privigye (Prievidza) melletti farm érdemelte ki.
A Farma pod Vtáčnikom 2017-ben indult először a versenyen, az azt követő évben pedig már díjat is kapott. Idén a gazdaság 6 különböző kategóriában 8 termékkel mutatkozott be, és mindegyikben remek eredménynek örülhettek.
– nyilatkozta kissé meglepődve Jana Kováčiková gazda, aki rendkívüli sikernek könyvelte el az idei győzelmeket.
A gazdaság egyik kiemelkedő terméke az érlelt juhsajt, amely egyedülálló – olasz eredetű – receptúrával büszkélkedhet.
A gazdaságban minden terméket kézzel kezelnek, így hatékonyan el is kerülik a tartósítószereket, a kémiai adalékanyagokat és a mesterséges beavatkozásokat.
A 9 évvel ezelőtt alapított Farma pod Vtáčnikom egy egyszerű elképzeléssel indult: egészséges élelmiszereket szeretett volna előállítani egy család saját maga számára. A mindössze 100 birkával és pár lepukkant mezőgazdasági épülettel induló vállalkozás azonban elég gyorsan tűlnőtt eredeti tervein.
Ma már a farm – amely a turisták, kerékpárosok és gyermekes családok kedvelt célpontja – közel 500 juhnak, szarvasmarhának és baromfinak ad otthont.
Tavasztól őszig főleg azokat a látogatókat vonzza, akik első kézből szeretnének betekinteni a tanyasi életforma rejtelmeibe.
A Farma pod Vtáčnikomban csoportos túrákon vehetünk részt, amelyek informatív előadásokat és interaktív programokat is tartalmaznak.
Forrás: Spectator
Olvasd ezt is!