2024-09-09
Ettől a hozzávalótól lesz igazán krémes az osztrákok híres forró csokija
A bekuckózós őszi estékre kevés szívmelengetőbb italt tudnánk elképzelni a forró csokinál. Alábbi cikkünkben most azt a különleges bécsi receptet mutatjuk be, amelyhez egy minden háztartásban megtalálható, mégis elsőre talán kicsit meglepő hozzávalóra lesz szükségünk.
Bécs világszerte híres kávéházi kultúrájáról. A karakteres kávék és a finom bécsi sütemények mellett azonban egy másik ital is tradicionális az osztrák fővárosban: ez a bécsi forró csoki.
A különleges, tojássárgáját is tartalmazó receptet otthonunkban is könnyedén el tudjuk készíteni.
- 180 g 60-70 százalékos kakaótartalmú csokoládé;
- 300 ml tej;
- 1 nagy tojássárgája;
- Tejszínhab (a díszítéshez).
Első lépésként a csokoládét törjük össze apró darabokra. Tegyük mindezt egy lábasba a tejjel együtt. Majd melegítsük fel a tejet és a csokoládét – gyakori kevergetés mellett – egészen addig, amíg apró buborékok nem jönnek a felszínre.
Fontos azonban, hogy ne forraljuk fel teljesen.
Szükség szerint keverjük meg a masszát úgy, hogy a tej ne égjen meg, a csokoládé pedig ne süllyedjen le teljesen az aljára.
Melegítsük lassú tűzön 3 percig, közben folyamatosan kevergessük habverővel, hogy a tetején hab képződjön. Ekkor kóstoljuk meg, és adjunk hozzá cukrot, ha nem elég édes.
Egy kis tálban verjük fel a tojássárgáját 2 evőkanálnyi forró csokoládéval együtt. Ez a tojássárgája temperálására szolgál, hogy ne főjön meg, amikor hozzáadjuk a forró csokoládéhoz.
A keveréket ezután öntsük vissza a forró csokoládéval együtt a lábasba.
Állandó keverés mellett tegyük vissza a tűzre, és habverővel habosítsuk fel. Ne hagyjuk azonban felforrni, különben a tojássárgája megalvadhat.
Amikor tálalásra kész, osszuk szét több csészébe, végezetül ízlés szerint díszítsük tejszínhabbal.
Forrás: TheSpruceEats
Olvasd ezt is!