A véletlennek köszönhetjük a világszerte imádott jeges édességet A véletlennek köszönhetjük a világszerte imádott jeges édességet
A kép illusztráció
Fotó: biDaala studio / Shutterstock

2025-10-02

  • Drive
  • Gasztro
  • A véletlennek köszönhetjük a világszerte imádott jeges édességet

A véletlennek köszönhetjük a világszerte imádott jeges édességet

Kevés iparág indul olyan ártatlanul, mint a pálcikás jégkrémé, amelynek története egy gyerek feledékenységére vezethető vissza. 1905-ben egy 11 éves kaliforniai fiú, Frank Epperson szódaport és vizet kevert össze, majd kint felejtette a hideg éjszakában, benne a keverőpálcával. Másnapra azonban a lötty megfagyott, innen pedig már sejthetjük is a történet folytatását.

Frank Epperson jeges találmányát először „Epsicle” néven árulta a szomszédságban, ám a gyerekek gyorsan átkeresztelték: így lett belőle „Popsicle”. A húszas évek elején Epperson rájött, hogy ötlete ennél többet ér. A San Franciscó-i Neptune Beach vidámparkban mutatta be a nagyközönségnek, ahol az édesség rögtön óriási sikert aratott. 1924-ben szabadalmaztatta is, olyan részletességgel, hogy a pálcika anyagát is pontosan meghatározta. 

A gazdasági világválság idején a márka újabb trükkel rukkolt elő: bevezették a kétpálcikás változatot, amelyet félbe lehetett törni és megosztani – mindössze öt centért.

A Popsicle ekkorra már tömegek kedvencévé vált, de a siker nem jött konfliktus nélkül. A konkurens Good Humorral évekig tartó jogi háborúba keveredtek, amit a sajtó találóan „Frozen Sucker War”-nak nevezett el. A DailyMeal kutatásai szerint végül 1933-ban született kompromisszum: a Popsicle megtarthatta a gyümölcsös jégkrémeket, míg a Good Humor a krémesebb desszertekre specializálódott.

A sors fintora, hogy idővel mindkét márka ugyanannak a nagyvállalatnak a portfóliójába került.