2025-02-04
4 kultikus olasz tésztaétel, amit még biztos nem kóstoltál
Ha szóba kerülnek a világhírű olasz konyha tésztaételei, akkor legtöbbünknek egyből a bolognai, a milánói vagy a carbonara ugrik be. Alább azonban most 4 olyan tésztaételt mutatunk meg, amelyek bár a csizma alakú országban tradicionálisnak számítanak, a világ legtöbb pontján teljesen ismeretlenek.
Hozzávalók:
- 180 g búzadara;
- 1 l tej;
- 40 g parmigiano reggiano;
- 40 g vaj;
- 2 tojássárgája;
- egy csipet szerecsendió;
- egy csipet só;
- 5 levél friss zsálya a díszítéshez.
Hogyan készítsük el?
- Öntsük a tejet egy lábasba, adjuk hozzá a vajat, és kezdjük el melegíteni alacsony hőfokon. Ízesítsük frissen reszelt szerecsendióval és egy csipet sóval.
- Amikor a vaj teljesen felolvadt és a tej kellően felmelegedett, lassan, folyamatos keverés mellett szórjuk bele a búzadarát. Főzzük addig, amíg be nem sűrűsödik, és krémes állagot nem kapunk – hasonlóan egy sűrű kásához.
- Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a tojássárgákat, majd azonnal adjuk hozzá a reszelt sajtot is. Alaposan dolgozzuk össze, hogy egységes masszát kapjunk.
- A még meleg keveréket terítsük sütőpapírra, majd fedjük le egy másik sütőpapírral, és sodrófával nyújtsuk ki egyenletes vastagságúra. Hagyjuk teljesen kihűlni.
- Ha már szilárd, pogácsaszaggatóval vagy egy pohár segítségével szúrjunk ki belőle kör alakú formákat. Helyezzük őket egy sütőpapírral bélelt tepsibe, hintsük meg extra sajttal, és ízlés szerint locsoljuk meg egy kevés olvasztott vajjal.
- Végül szórjunk a tepsibe friss zsályaleveleket, és süssük 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig addig, amíg aranybarnára nem pirul.
Hozzávalók:
- 300 g spaghetti;
- 3 evőkanál olívaolaj;
- 2 db közepes méretű cukkini;
- só, bors, ízlés szerint;
- 50 g provolone sajt;
- friss bazsalikom a tálaláshoz.
Hogyan készítsük el?
- Elsőként tegyük fel a tésztát főni enyhén sós vízben. Amíg elkészül, állítsuk össze a szószt.
- A cukkinit alaposan mossuk meg, majd vágjuk vékony szeletekre. Egy serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat, és pirítsuk aranybarnára a cukkinikarikákat. Ha elkészültek, helyezzük őket papírtörlőre, hogy felitassuk a felesleges olajat.
- Ezt követően tegyük vissza a cukkinit a serpenyőbe, szórjuk meg reszelt sajttal, majd adjuk hozzá a frissen leszűrt tésztát. Öntsünk hozzá egy kevés főzővizet is, hogy selymesebb, gazdagabb állagot kapjunk.
- Végül tálaláskor szórjuk meg néhány friss bazsalikomlevéllel, és már élvezhetjük is az ízek harmóniáját.
Hozzávalók:
- 1 közepes vöröshagyma;
- 200 g prosciutto;
- 40 g vaj;
- 4 tojássárgája
- 1 egész tojás;
- 85 g parmigiano reggiano;
- 1 teáskanál frissen őrölt fekete bors;
- egy csipet só;
- 400 g fettuccine tészta.
Hogyan készítsük el?
- Első lépésként vágjuk apróra a hagymát, csíkozzuk fel a sonkát, és reszeljük le a parmezánt.
- A tojássárgáját és az egész tojást keverjük össze a fekete borssal, a sajttal és egy csipet sóval. Alaposan dolgozzuk össze, majd tegyük félre.
- Közben főzzük meg a tésztát. Egy nagy serpenyőben olvasszuk fel a vajat, majd adjuk hozzá az aprított hagymát, és egy kanálnyi forró tésztafőzővizet is öntsünk rá. Közepes lángon pároljuk üvegesre a hagymát, majd adjuk hozzá a prosciuttót, és pirítsuk meg.
- A tojásos keverékhez adjunk egy merőkanálnyit a tészta főzővizéből, hogy krémesebb legyen. Ezután tegyük a leszűrt tésztát a serpenyőbe, majd öntsük rá a szószt, és alaposan forgassuk össze.
Hozzávalók:
- 250 g paradicsompüré;
- 5 evőkanál olívaolaj;
- 2 gerezd fokhagyma;
- 2 levél bazsalikom;
- egy csipet só;
- 900 g padlizsán;
- 300 g rigatoni tészta;
- 30 g ricotta.
Hogyan készítsük el?
- Egy nagy serpenyőben hevítsünk fel néhány evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a fokhagymát, és alacsony lángon pároljuk illatosra.
- Öntsük bele a paradicsompürét, ízesítsük sóval, majd adjuk hozzá a friss bazsalikomot. Fedjük le, és lassú tűzön főzzük körülbelül 30 percig.
- Amint ez elkészült, botmixerrel pürésítsük a szószt.
- Közben vágjuk fel a padlizsánt kisebb kockákra, majd süssük elő 150 fokra előmelegített sütőben 5 percig.
- Főzzük meg a tésztát a csomagoláson feltüntetett módon. Amikor készen vagyunk, keverjük össze a paradicsomszósszal és a sült padlizsánnal. Végül adjuk hozzá a leszűrt tésztát, alaposan forgassuk össze, majd tálaljuk azonnal.
Forrás: Piatto Recipes
Olvasd ezt is!